A bemutatkozással kéne ugyebár kezdenem. De most nem akarok élettörténetet mesélni.. Inkább valahogy másképp! Előszőr is: elvileg már "nagy lány" vagyok - vagy úgy is mondhatnám, hogy "kis nő" :) - de belül egyáltalán nem érzem magamat annak, sajnos. Isten különleges helyet tölt be az életemben.. Kislány koromban állítólag iszonyatosan hisztis voltam, de amikor 3 v. 4 évesen "megtértem" ez megváltozott. Már legalább egyszer meg is mentette az életemet, egyszer ugyanis elütött egy kocsi,úgy,hogy alá kerültem, de csak horzsolásom lett tőle. (Amúgy nem fognak szentté avatni, és nem tartom magamat különbnek bárki másnál..) A fejszámolás nem tartozik az erősségeim közé..ezt nem is ragozom tovább! Írtózom a pókoktól, de mivel élőlénypárti vagyok, ha véletlenül találok egyet az ágyam közelében, nem nyomom agyon, hanem fintorogva elkapom és egy üveg alá rakom..mármint bele. (Tudom, hogy ez nem valami normális dolog, egy idő után amúgy is elhalálozik szegény pára, de legalább addig is biztos helyen tudhatom, és végülis amúgy sem egy nagy túlélő..) Érzékeny vagyok, és ezt most nem amolyan nagy büszkén mondom, ugyanis egyáltalán nem vagyok rendben eme tulajdonságommal. Egyrészt könnyebben meg tudok érteni egy embert,meg együttérezni velük stb., másrészt könnyebben is megbántódom, vagy komolyan veszek esetleg olyan dolgot, amit nem kéne stb. Még egy darab 16 éven felülieknek szóló filmet se voltam képes VÉGIGnézni. Hatodikos koromban saját elhatározás alapján elolvastam a Nyomorultak első kötetét. folyt.köv.!
